Ünnepi hangulat a Mogyoródi Szent László Általános Iskolában
Az 1848-as forradalom és szabadságharc 175. valamint a Mogyoródi csata 949. évfordulójáról emlékeztünk meg ma az iskola tornatermében. A Himnusz eléneklése után meghallgattuk a népviseletbe öltözött, 4. a osztályos lányok népi énekcsokrát, őket követték a 3. évfolyamosok, akik katonadalokat énekeltek. A 4. b osztályosok elszavalták Petőfi Sándor: Csatadal c. versét. Végül az 5. évfolyamosok a megzenésített Nemzeti dalt adták elő, aminek a refrénjét az egész iskola zengte. A Szózat eléneklésével zártuk a kis ünnepséget.
A nap további részében az alsósok kis nemzeti zászlókat helyeztek el a Hősök ligetében és a Szent László téren , a felsős osztályok pedig igazi kalandtúrán vettek részt az osztályfőnökök irányításával. Rejtvények segítségével olyan utcákat kellett felkeresniük, amik valamilyen módon kapcsolódnak a két ünnepnaphoz. Hálásan köszönjük a falu egyes intézményeinek és lakóinak a segítségét, akik nagy szeretettel fogadták a gyerekeket.
Köszönjük a Mogyoród Turisztikai Kft. (Zachár Zsolt), a Juhász Jácint Könyvtár (Paulovics Ágnes), Hermann Katalin, Kamarás Józsefné ( Kóbor Szilárd), Körmendi Tímea, Lichnerné Hegedűs Piroska, Tóth Tiborné, Veperi László, Verbóczki Sándorné, Zsendej Diána, és a kollégák: Borusné Mátay Orsolya, Hutter Györgyné és Sziváné Markal Melinda segítségét.



