Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny
Iskolánk hosszú évek óta rendszeresen részt vesz a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében indított versenyen. Néhány éve a megmérettetés átkerült az online térbe.
Az idei tanévben 33 lelkes felső tagozatos diák indult iskolánkból a verseny első fordulójában 2024. március 11-12-én. Az évfolyamok külön időpontokban készítik el versenydolgozatukat. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy a megyei fordulóba 3 tanuló is bejutott: Püspöki Tamara Eleonóra 5.a, Nagy Regina 6.a és Herbai Lili 7.a osztályos tanulók. A megyei forduló feladatait április 15-én készítették el a lányok.
Közülük a legjobb teljesítményt Püspöki Tamara Eleonóra nyújtotta. 127 versenyző közül 2. helyezést ért el 97,87% ponttal, 28:51-es idővel. Ez igazán kiváló eredmény, hiszen igen nehéz helyesírási feladatokat szoktak kapni a versenyzők. A feladatok megoldására 45 perc van, az időre az esetleges holtverseny miatt kell odafigyelni. Tamara ezzel a kiváló eredménnyel meghívást kapott az országos döntőbe, mely 2024. május 25-én lesz Budapesten az egyetemen.
Szurkolunk neki!
Felső tagozatos szavaló verseny
2024. április 16-án került sor a felsős diákok vers- és prózamondó versenyére.
A következő eredmények születtek:
(Az előadott művek a gyerekek neve mellett olvashatóak.)
- Acsádi Dorka 8.b Ady Endre: Ha szeretlek
- Laczkó Bence Gábor 5.b Molnár Máté: Világcsavargó
- Zombor Henrietta 7.a Bernáth Zsolt: A veszekedő ujjak
Gratulálunk!
ANGOLOSOK VERSENYBEN
Két korosztályban indítottunk csapatot a tankerületi Benchmark angolversenyen.
Az 5-6. osztályos korosztályban Libicki Ákos, Somogyi Nóra és Majzer Tamás,
a 7-8. osztályos korosztályban Fisl Tifani, Nagy Dóra és Pereszlényi Dina képviselte iskolánkat.
Mindkét csapat a 4. helyen végzett. Gratulálunk nekik, büszkék vagyunk rájuk!
Iskolánk angolosa 1. helyen!
Fantasztikus eredményt ért el Libicki Ákos 5. b osztályos tanuló: a Pest Vármegyei Komlex Angol Nyelvi Versenyen 1. helyezést szerzett! Büszkék vagyunk rá, gratulálunk felkészítő tanárának, Borusné Mátay Orsolyának is!
A versenyen több diákunk is indult, Püspöki Tamara 5. a osztályos tanuló, aki 18. lett a korosztályában, Bőte Jázmin 8.a osztályos tanuló, aki a 11. helyen végzett és Pereszlényi Dina, a 8. b évfolyamról, aki 13. lett. Remek eredmények ezek is, hiszen a megye legjobb iskoláinak legkiválóbb angolosai voltak a versenytársak.
További sok sikert kívánunk mindnyájuknak!
Alsó tagozatos szavalóverseny
A hagyományainkhoz híven az idén áprilisban is szavalóversennyel emlékeztünk a magyar költészet napjára. Az alsó tagozaton 2-4. évfolyamokon hirdettük meg a versenyt, amelyen 57 lelkes kisdiák mutatta meg tehetségét. A helyezést elért tanulók könyvjutalomban részesültek.
Eredmények:
I. helyezettek
Farkas Patrik 1.a
Veperi Léna 2.a
Vereb Vivien 3.b
II. helyezettek:Bacskai Olívia 1.b
Farkas Vivien 2.b
Légrádi Laura 3.b
Dömök Emma 4.b
III. helyezettek: Csőke Boglárka 1.b
Vereb Barbara 2.a
Antal Róza 2.a
Kovács Máté 3.b
Vigh Zorka 3.b
Csatlós Bíborka saját verset is írt erre az alkalomra:
Csatlós Bíborka: Nyaracska barátját keresi
Nyaracska, Nyaracska keresi barátját,
Nem találja sehol, mégis keres tovább.
Megkérdezi a fákat, megkérdezi a tengert.
Azt mondták: “Nem”.
Nyaracska megkérdezi: “Miért nem?”
Azt mondta mindkettő: “Sok barátunk van és a legjobb barátunk megharagudna.”
Nyaracska, Nyaracska vállat vont és ment tovább. Közben azt gondolta, milyen gonosz barát lehet ez,
Nyaracska, Nyaracska látta, hogy már nincs remény. Ekkor Nyaracska felkiált: “Tudom, hogy valahol meglesz a barátom!”
Ezt meghallotta Napsugár. Napsugár megszólal:
“Én lehetek a barátod!”
Nyaracska, Nyaracska megkérdezi: “Tényleg?”
“Igen”, mondja, “Még egy barátom sincs!”
Így lett Nyaracskának egy igaz barátja.
Szépíró verseny
Május 8-án szépíró versenyre hívtuk az alsó tagozatos, szépen író tanulóinkat. 46 diák vett részt, köztük 4 fiú is. A nyertesek ceruzát, tollat, radírt kaptak.
Eredmények:
I. Farkas Vivien 2.b,
Balanyi Hédi 3.a,
Horváth Zita 4.a
II. Haga Csenge 2.b
Vidéki Anna 3.a
Papp-Bartók Dóra 4.b
III. Vereb Barbara 2.a
Vigh Zorka 3.b
Rózsahegyi Letícia 4.b
A legszebben író fiú címet Mestra Konrád 2.a osztályos gyermek nyerte el.