Kórusok, Kaláris

Élve, remélve több fényt hívjunk
tavaszi örvényt zúzmarás fákra,
s erre a nagy világra.
A legszebb dal felszálljon,
Emberben vérré váljon, legyen a szívek táján
Örökös tűzszivárvány.”

(Nagy László)

Kórusok, Kaláris

 

korus3KÓRUSMUNKA

– Iskolánk felső tagozatos tanulóiból szerveződik újjá minden tanév elején a Szivárvány gyerekkórus, amely minden évben 25-30 főből áll. A kóruspróba minden héten egyszer az órarendbe beépítve, idén keddenként a nulladik órában zajlik.
A tanév első félévének legjelentősebb eseménye a kórus számára mindig is a karácsonyi hangverseny volt. Ebben a tanévben nem szervezünk külön adventi hangversenyt, hanem tavasszal (május 20.) rendezünk egy jótékonysági koncertet az iskolai alapítvány számára.
Több más iskolai rendezvény, program nyújt lehetőséget arra, hogy az énekkar bemutatkozhasson a közönségnek./pl.: iskolai ünnepi műsorok, községi rendezvények, iskolanap, évzáró, ballagás stb./.
A heti egyórás énekórák és az egy órás énekkar nem teszi lehetővé, hogy komolyabb versenyeken részt vegyünk a kórussal, de nagyon fontosnak tartom a gyerekek érzelmi nevelése szempontjából meghatározó közös éneklés, zenei rendezvények programok szervezését, látogatását.

– Harmadik éve működik egy alsó tagozatosokból álló kórus is 18 fővel, ami a Napsugár nevet viseli. Az idén hétfőként a 6. órában próbálunk. A tavalyi adventi koncerten ők is szerepeltek és a szavaló maraton megnyitó műsorát is ők adták. Nagyon lelkes kis csapat, a felsős kórusom utánpótlás tagjait jelentik számomra.

korus2

 

NÉPZENE, HAGYOMÁNYŐRZÉS

– Mogyoród községben a népi hagyományok ápolása, őrzése napjainkban is fontos közösségi feladat. Hasonló célból alakult meg iskolánk felső tagozatos tanulóiból több mint 10 éve a Kaláris népi énekes együttes.
Repertoárjukban különféle tájegységek népdalaiból összeállított népdalcsokrok szerepelnek.
Többször felléptek már a helyi Szent László Hét rendezvénysorozat keretében megrendezésre kerülő népdalköri találkozókon. Emellett a községi rendezvényeken (szüreti felvonulás, okt.23-ai, ill. március 15-i községi ünnepség), együtt szerepeltek a Jakab Mihály Népdalkörrel.

– Fellépésüket amellett, hogy szépen énekelnek, az teszi színessé, hogy a helyi népdalkör és alapítvány anyagi támogatásával gyönyörű népviseletben énekelhetnek.
Többször versenyeztek már területi népdaléneklési versenyen, ahol ezüst-és bronzminősítést is kaptak már.

– A legkiemelkedőbb eredményt 2003-ban érték el. A népzenei együttesek országos minősítő versenyén az ifjúsági népdalkörök kategóriájában bronzminősítést kaptak.

– Több alkalommal versenyeztek a Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Művészeti Gyermek és Ifjúsági Fesztiválon, ahol a legkiemelkedőbb eredményt a bronzminősítés jelentette.
Már többször beneveztek a Sződligeten minden évben megrendezésre kerülő Dunakanyar Népművészeti Versenyre, ahol eddig sikerült mindig bronzminősítést szerezni.

– Természetesen az iskolában megrendezésre kerülő számos program állandó résztvevője a Kaláris együttes (iskolai ünnepségek, karácsonyi hangverseny, Ki Mit Tud).
Meghívást kaptak már Fótra, a városi adventi rendezvényre, ahol a mogyoródi bölcsőskét mutatták be.
A fóti Németh Kálmán Általános és Alapfokú Művészeti Iskola már többször vendégfellépőként meghívta az együttest, népzenei jellegű hangversenyeire, amit mindig szívesen fogadnak.

– A népzenei hagyományok megőrzésének példájaként minden tavasszal megrendezésre kerül a felső tagozatosok számára meghirdetett iskolai népdaléneklési verseny, ahol szóló ének és csoportos ének kategóriában nevezhetnek tanulóink. A verseny lehetőséget biztosít azoknak a tehetséges gyerekeknek a felkarolására, akik méltón képviselhetik iskolánkat, Mogyoród nagyközséget a különféle szintű népzenei versenyeken, rendezvényeken.

korus1