Lengyelországi testvériskolai látogatás
Lengyelországi testvériskolai látogatás 2024.06.01-05.
Az idén a mogyoródi diákok látogattak Łukowicába a testvériskolánk meghívására. A magyar diákok tavaly júniusban látták vendégül a lengyel diákokat, ezért már jól ismerték egymást. Grillparty fogadott minket a parkban, részt vettek a felnőttek a tűzoltóbálban. Másnap a település gyereknapi rendezvényére voltunk hivatalosak, előtte ellátogattunk a skanzenbe, ahol megismerkedhettünk a lengyel népi kultúrával, hagyományokkal. A tiszteletünkre a lengyel óvodások, iskolások és hagyományőrzők ünnepi műsort és ételkóstolót rendeztek. Az iskola igazgatónője, Wioletta Oleksy és Łukowica polgármestere, Bogdan Łuczkowski nagyon kedves ajándékokkal halmozott el minket. A gyerekek történelmi tárgyú szabadulószobán mérhették össze tudásukat. Addig a felnőttek meglátogattak egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató intézményt. Elvittek minket a magyar vonatkozású I. Világháborús limanovai emlékhelyhez. Krakkóba is ellátogattunk, ott egy városnéző túrán vettünk részt, valamint kézi készítésű cukorkát kóstolhattunk. Este sulibulival zártuk a kirándulást. Csodálatos 5 napot töltöttünk Lengyelországban. Hálásan köszönjük Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának, Paulovics Géza Polgármester Úrnak az anyagi támogatást, ami lehetővé tette az utazást.