Diákolimpiai sikerek
Két bronzérem a birkózó Diákolimpia országos döntőjéről! Kain Petra és Ökrös Antal bravúrja!
Szeptember utolsó hétvégéjén Tatabányán rendezték meg az U13 korosztályban a Diákolimpia országos döntőjét. Pénteken a fiú kötöttfogásban, másnap a leányoknál. Akkor kronológiai sorrendben. Anti a 42 kg-ban versenyzett, ahol a 26-an neveztek, így a legnépesebb és egyben a legsűrűbb, legszínvonalasabb súlycsoportja lett a mezőnynek. Hat korábbi vagy regnáló országos bajnok küzdött itt az aranyéremért. És Anti még fiatalabb, jövőre is marad ebben a kategóriában. A tavalyi és most is bajnok egri srácot leszámítva mindenkit nagy fölénnyel verve , öt győztes meccs után lett bronzérmes. Elképesztő szám ez. Azért nem lett ezüst , mert sajnos az egri favorit az ő ágára lett sorsolva. Tanítványunk elképesztő látványosan birkózott, rengeteg dobást indított, be is fejezte. Jövőre arany? Remélem.
Petra rögtön a toronymagas esélyessel kezdett, aki más szférában mozgott, mint a többiek. De a második meccsén jött bravúr. A tavalyi országos bajnokot tussal verte az első menetben. A bronzcsata sem tartott két percig, tusgyőzelem. És újabb mogyoródi bronzérem. Petra is fiatal a súlyában, jövőre ugyanitt! Talán fényesebb éremmel.
KZ