A Mogyoródi Szent László Általános Iskola Diákönkormányzata
Iskolánkban évek óta működik diákönkormányzat (DÖK). Tagja, valamennyi iskolánkban tanuló diák, melynek munkáját az osztályközösségek választott képviselőiből álló szerv a Diáktanács irányítja. Minden tanév elején újjászerveződik, a negyedikes és a felső tagozatos osztályok tagjaik közül választják ki azokat a képviselőket, akik egy tanéven keresztül lesznek az osztályközösség kapcsolattartói, a Diáktanács tagjai.
A Diáktanács havonta ülésezik, vagy fontos alkalmakkor. Munkáját a mindenkori diákönkormányzatot vezető tanár segíti.
A DÖK saját Működési Szabályzat szerint működik. Rendszeresen és következetesen gyakorolja a döntési, egyetértési,véleményezési és javaslattételi jogait, a diákönkormányzatot segítő tanár segítségével.
Részt vesz minden fontosabb iskolai dokumentum kidolgozásában, pl. Házirend megalkotásában.
Az általános iskolában tanulók még nem igazán tudnak élni azokkal a lehetőségekkel, amit ez a szervezet kínál. Viszont arra kell törekednünk, hogy a diákok kapják meg az önálló gondolkodás, az alkotás, a megvalósítás élményét, de vállalják az ezzel járó felelősséget is!
Legfontosabb feladatunk:
– a tanulói jogok és kötelezettségek következetes biztosítása
– a tanulók érdekképviseletének és érdekvédelmének megszervezése
– részvétel az iskolai közéletben, az önkormányzati jogok gyakorlása útján
– a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítése
A Diáktanács tagjai a 2015/2016-os tanévben
4.a osztály:
– Klacsán Réka
– Kovács Balázs
4.b osztály:
– Juhász Janka
– Kovács Krisztián
5.a osztály:
– Geszler Máté
– Szamos Dániel
5.b osztály:
– Gódor Rka
-TomaKatalin
6.a osztály:
– Teleki Blanka
– Vas Petra
6.b osztály:
-Klacsán Réka
– Prondvai Nóra
7.a osztály:
– Cziprisz Barbara
– Kurfis Sarolta
7.b osztály:
– Doma réka
– Szabó Máté
8.a osztály:
– Juhász Balázs
– Rácz Botond
8.a osztály:
– Szabó Nikolett
– Gulácsi Attila
A Diákönkormányzatot segítő pedagógus: Moldovánné Bényei Anna
*
Diákönkormányzatunk munkaterve a 2015/2016-os tanévre
Szeptember:
– Alakuló gyűlés, tisztségviselők megválasztása, diákokat érintő események, rendezvények ismertetése. A Házirend áttekintése
– Részvétel a Magyar Diáksport Napja elnevezésű program szervezésében, lebonyolításában
Október:
- Őszi papírgyűjtés
- Községi okt. 6-ai ünnepségen való részvétel
- Diáktanács-ülés
- Iskolai ünnepség szervezése, lebonyolítása
- Diáktanácsülés
November:
- Halloween-i suli-buli szervezése, lebonyolítása
- iskolagyűlés
- Mesélő muzsika bérletes előadássorozat Gödöllőn (1.előadás )
- „Csimota”- alsós bérletes színházlátogatás Gödöllőn (1.előadás )
- „Grund”- felsős bérletes színházlátogatás Gödöllőn (1.előadás )
- Diáktanácsülés
December:
- Színházlátogatás (Madách Színház.)- Mary Poppins musical
- – Adventi gyertyagyújtások
- Részvétel a Luca napi ajándékkészítő nap szervezésében, lebonyolításában
- Diáktanácsülés
Január:
- Iskolagyűlés
- Csimota színházbérlet 2. előadás
- Grund színházbérlet 2. előadás
- Operettbérlet 1. előadása
- Részvétel a Magyar Kultúra napja szervezésében, lebonyolításában
- Diáktanácsülés
Február:
- Operettbérlet 2. előadás
- Felsős farsang
- Alsós farsang
- Csimota színházbérlet 3. előadás
- Grund színházbérlet 3. előadás
- Diáktanácsülés
Március:
- Operettbérlet 3.előadás
- Mesélő muzsika 2. előadás
- Iskolagyűlés
- Iskolai ünnepség
- Grund színházbérlet 4. előadás
- Csimota színházbérlet 4. előadás
- Diáktanácsülés
Április:
- Részvétel a Szavaló maraton szervezésében, lebonyolításában
- Föld-napi akadályverseny szervezése, lebonyolítása
- Mesélő muzsika 3. előadás
- Operettbérlet 4. előadás
- Bolhapiac megrendezése
- Tavaszi papírgyűjtés
- Diáktanácsülés
Május:
- iskolagyűlés
- részvétel a nyelvi-hét programjainak szerevezésében, lebonyolításában
- részvétel az Alapítványi koncert szervezésében, lebonyolításában
- Diáktanácsülés
Június:
- gyereknapi, sportnapi programok szervezése, lebonyolítása
- Ballagás szervezése, lebonyolítása
- Szent László Hét programjaiban való részvétel (Községi szervezés)
- Diáktanácsülés: a tanévben végzett munka értékelése, tervek, ötletek megbeszélése a jövő tanévre nézve